2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2015. május 22., péntek

NAPLÓ 16. (részlet)



A Lokomotíva kocsma ablakából - skiccem (háttérben a temető kerítése)

Hát hogyne írtam volna verset az ötödik kerületről! Kanizsa örök pária fertályáról, aminek csak a képzelet, no meg a juhszél szab határokat. Ott a vasútállomás karikatúrája, a tegnap még zötykölődő ezüst pléhdobozzal – megfilmesítésért kiált. A síneken túl a Nagytemető. Mindannyiunk végső menhelye, a szűkre méretezett privát parcellákkal, két köbméternyi bácskai jussunkkal. Az ötödik kerületbe gyakori a megérkezés. Ne firtassuk, hogy a peronra lépve, vagy a fejfa alá kikísérve érezzük majd magunkat otthonosabban. Ahogy az út élesen dől a Járás felé, a régi betonbunker mellett - szelíd barátságban vele, akár egy redős pilláját lezárt öregasszony - integet a rég lelakatolt rolójú Opatija-Abbázia cukrászda bodegája. Most is a számban érzem a negyven évvel ezelőtti törökméz ízét. A vizesárok mentén hóka színű hatalmas taknyos nyárfák. Vetik pihés termésüket: mintha május végén hózivatarba keverednénk. De a kis bolyhok nem olvadnak el, hanem rátapadnak a gyászlobogókra, a sötét kendőkre, öltönyökre, miután estefelé odahaza dünnyögve muszáj lekefélni az ünneplő gúnyát, s közben tűnődőn arra gondol az ember, hogy már nem kell sietni azzal a kölcsönkért talicska visszaadásával, szegény koma úgyse fogja tologatni.
Az ötödik kerület kapuja mégis a Lokomotíva kocsma. Pár éve sincs, a kupecok, vásározók, kifelé igyekvők oázisaként működött. Mára a tövében terpeszkedik egy benzinkút. Leaszfaltozták, kibetonozták a környékét. Elzárták a kocsma mögé kanyarodó lovas kocsik szántotta ösvényt. Pedig miket lehetett megélni néhány pult mögül kikért sör mellett, amit a bakon ülve, vagy a lovak nyakához bújva ittunk! Köttettek üzletek a térdig érő fűben, hírek cseréltek gazdát. Közben a jószág legelt. A lovasok, parasztemberek, melósok meg bele-belekortyoltak az üvegbe. Beszélgettünk.” 

(folytatása következik)

Nincsenek megjegyzések: